Jász Baráti Társaságok XV. Fóruma
2019-11-06
Az évenként megrendezendő Jász Baráti Társaságok XV. Fórumának házigazdája a Jászfelsőszentgyörgyiek Baráti Egyesülete volt. A tanácskozás szeptember 22-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor a József Attila Művelődési Ház nagytermében kezdődött.
A gyülekezés alatt illetve a szünetekben megnézhettük a község nagy múltú szüreti felvonulásokról, bálokról készült fotó kiállítást. A legrégebbi fotók a múlt század 30-as éveiből származik. A rendszerváltást követően az elődök példájára 1995-től évente a művelődési ház megrendezi a látványos programot. Szeptember 28-án már a 25. Jubileumi szüreti felvonulást és bált tartották. Az előző 24 rendezvényről egy-egy tabló készült.
A Jászság baráti egyesületei, közösségei közül tizenegy képviselői jelentek meg közös gondolkozásra, tapasztalataik kicserélésére.
A fórumot Molnár József, a vendéglátó egyesület elnöke nyitotta meg, majd Zelenai Tiborné a község polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Beszélt a település életéről, a civilszervezetek fontos szerepéről.
A vendégek tiszteletére a Kéknefelejcs Népdalkör adott ízelítőt repertoárjukból. Thuróczy György - Községért díjas helyi lakos - Alföldi Géza: Csak a gyökér kitartson versét mondta el.
A baráti egyesületek, körök képviselői röviden beszámoltak az elmúlt találkozó óta végzett tevékenységről, a jövőbeni feladatokról. Fülöp Istvánné tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Ivanics Gábor, aki 20 évig vezette a Jásztelkiek Baráti Körét – korara való tekintettel – már nem vállalta tovább tisztségét és őt választották meg elnöknek.
A Fényszaruiak Baráti Egyesületét az elnök és Cserháti Vencelné, az Ellenőrző Bizottság elnöke képviselte a fórumon. Tóth Tibor felajánlotta, hogy a következő találkozóra a Jász Baráti Egyesületek, közösségek kiadványainak (képeslap, füzet, könyv, hangzóanyagok és érmek) bibliográfiáját digitális vagy nyomtatott formában elkészíti és közkincsé teszi.
A közösségek fiatalítása mindenhol gond, elhangzott javaslatként, hogy a szülő, nagyszülő tagok segítség elő, hogy gyermekeik, unokáik egy lokálpatrióta szervezet rendezvényein részt vegyenek, majd tagjai legyenek a közösségeknek, az utánpótlás csak így biztosítható.
A jóízűen elfogyasztott ebédet követően községnéző sétára indultunk. A főúton több régen illetve a közelmúltban készült emlékművet, szobrot néztünk meg. Utunk következő állomásai a település templomába, majd az iskola egyben a település sportcsarnokába vezetett. A séta végén csoportkép készült, amelyen már nem mindenki látható, többen hazai rendezvény miatt a sétán már nem tudtak részt venni.
A fórumon Tóth Tiborelnök bejelentette, hogy a XVI. találkozót2020-ban 13 év után ismét a Fényszaruiak Baráti Egyesülete rendezi meg.
Kép és szöveg: Tóth Tibor
Fotó: Csoport kép - a művelődési ház előtt